: David Beckham újra hős |
David Beckham újra hős
terry12 2006.06.12. 11:30
Kit érdekel ma már, milyen játékkal nyersz, ha nyersz?! – így lehetne öszszefoglalni azt, amit Sven-Göran Eriksson, az angolok szakvezetője a Paraguay elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón megfogalmazott. Ő persze finomabban és diplomatikusabban adta ezt elő, de a lényeg mégiscsak az, Anglia egyelőre örülhet.
„Négy évvel ezelőtt döntetlennel kezdtük a világbajnokságot, két éve Portugáliában, az Európa-bajnokságon pedig hiába vezettünk az első meccsünkön a franciák ellen, mégis kikaptunk – mondta az újságíróknak az angolok svéd kapitánya, Sven-Göran Eriksson a Paraguay elleni meccs lefújása utáni percekben. – Ehhez képest most nyertünk, és a három pontnak természetesen nagyon örülök. Az első félidő első harminc percében jól játszottunk, gólt lőttünk, és növelhettük volna az előnyünket. Utána azonban, ezt be kell vallanom, szenvedtünk. Ezzel együtt pozitívan ítélem meg az első meccsünket, hiszen győztünk, s egy világbajnokságon nincs könnyű mérkőzés. Nézzék csak meg, a lengyelektől mindenki győzelmet várt Ecuador ellen, mégis kikaptak, és a németeknek is voltak nehéz perceik Costa Rica ellen.”
Így mentegetőzött az angolok főnöke, jóllehet, erre azért tényleg nincs szüksége, hiszen csapata nyert, s ha a támadójátékát nem is, a védekezését dicséret illeti. Amíg például a németek két gólt is kaptak a lényegesen gyengébb ellenfelüktől, addig Paraguay nemigen került helyzetbe Anglia ellen. A sajtó persze fanyaloghat, de a közönség hálásan fogadta a győzelmet, a lefújáskor és utána az utcákon, vonatokon, kocsmákban is ünnepelte a válogatottat. Elképesztő intenzitású dáridó kezdődött Frankfurtban a meccs után. Tessék elképzelni a Belgrád rakpartot augusztus 20-i tűzijáték idején, s azt megszorozni kettővel: nagyjából így néztek ki a belvárosi utcák szombat este, tömve félmeztelen, söröző angolokkal.
A csatárjáték azonban tényleg okozhat még gondokat Angliának. Wayne Rooney egyelőre csak a kispadon kapott helyet súlyos sérülése után, Michael Owen pedig gyengén játszott, le is cserélte őt Eriksson. Az angolok győztes gólját egy paraguayi, Carlos Gamarra szerezte, az ő fején csúszott meg David Beckham ragyogó szabadrúgása után a labda. Eriksson szerint aggodalomra még sincs ok, a középpályások között is vannak olyanok, akik remekül egészíthetik ki a csatársort: például Steven Gerrard. Az egyik brit újságíró erre megjegyezte, hogy Gerrard ezúttal szinte csak védekezett, mire Eriksson: „Szerintem remekül játszott, lehet, hogy most inkább hátul volt rá szükség, de lesznek még elöl is szép pillanatai.”
Jóllehet a szakemberek Frank Lampardot választották meg a mérkőzés legjobbjának, mégis elsősorban David Beckhamnek köszönhető a győzelmet jelentő gól.
Különösen akkor érdekes ez, ha tudjuk – márpedig mi tudjuk –, hogy az angolok a magyarok elleni felkészülési meccsen is szenvedtek, s akkor is sokáig úgy tűnt, hogy csak Beckham-beadások révén tudnak gólt szerezni. A félelmetes rúgótechnikáját Paraguay ellen is több ízben igazoló csapatkapitány tehát egyelőre a vállán viszi Angliát, s csattanós válasz ez azoknak, akik a kapitányt már régóta David Beckham mellőzésére akarták rábírni. Az angolok hetese egyébként változatlanul hihetetlenül népszerű, amikor csak szögletet rúgott, a megfelelő sarokban és a környéken tapsolva ugrott talpra a lelátó angol népe (a frankfurti arénát amúgy kilencven százalékban angol drukkerek töltötték meg, fantasztikus hangulatot teremtve), s Beckham becsületére váljék, hogy a lefújás után ő hagyta el utoljára a játékteret, körbesétált, és mindenkinek megköszönte a buzdítást.
|